Jogról közérthetően

JOG

Cégalapítás 1

2016. augusztus 22. - Tokár Ügyvédi Iroda, Dr. Tokár Tamás ügyvéd

Utolsó lépések: sikeres cég alapítás

A korábbi két részben tisztáztuk, hogy a mik a feltételei a cégalapításnak, illetve, hogy milyen iratokat kell az ügyvédnek elkészíteni ilyen esetben. Most pedig kiderül, mik az utolsó simítások cégalapítás esetén.

kepblog3.jpeg

Melyek a további teendők?

  1. július 1-től új eljárási rend van érvényben, amely szerint kizárólag elektronikus formában nyújthatóak be a cégbíróság felé a vállalkozások okiratai.

Miután a fenti dokumentumokat a tulajdonosok aláírták, és az ügyvéd elvégezte ezek ellenőrzését, elkészíti a szükséges elektronikus forma-nyomtatványokat és dokumentumokat is, majd az illeték és költség megfizetés igazolásával megküldi azokat a cégbíróság részére.

A cégbíróság a rá vonatkozó szabályok szerinti határidőben köteles elbírálni a bejegyzési kérelmet. Ezen előírt határidőt sajnos nem minden bíróság tudja tartani, de a kezdeti dömpingszerű benyújtási hullám, ami felduzzasztotta a cégbíróságok előtt lévő ügyeket egyre inkább apadóban van, így folyamatosan gyorsul a cégek bejegyzése.

Mit kell még tennie a cégnek és tulajdonosainak?

A további feladatokról - főként az adóügyi és könyvelési kérdésekben - a cég könyvelője tud felvilágosítást nyújtani, illetve a bankszámla nyitáshoz a kiválasztott bank.

Amennyiben a cég a későbbiekben úgy dönt, hogy újabb tevékenységi köröket szeretne bevonni, székhelyét vagy egyéb adatát szeretné módosítani, azt működése során bármikor megteheti, amennyiben lerója a tizenötezer forintos változásbejegyzési illeték, és a háromezer forintos közzétételi költségtérítés díját.

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.