Jogról közérthetően

JOG

Kisértékű perek

2016. november 25. - Tokár Ügyvédi Iroda, Dr. Tokár Tamás ügyvéd

I.) A kisértékű perek perrendtartásbéli szabályozásának (Pp. 387.§-394/A.§) az lett volna az eredeti célja, hogy

1. piti ügyekkel lehetőleg ne terhelje senki a rendszert,

2. ha mégis, gyorsan lezáruljon a kisértékű jogvita.

Tekintve viszont, hogy az idevágó szabályozást rendre fakultatív jelleggel alkalmazzák a bíróságok, ez a jogintézmény sem tölti be funkcióját.
11.jpg

A speciális eljárási szabályok akkor alkalmazhatóak, ha

  • egymillió forintot meg nem haladó,
  • pénz fizetésére irányuló követelést érvényesítenek, és
  • az eljárás fizetési meghagyással szemben előterjesztett ellentmondás folytán alakult perré.

Azaz: a pert megelőzően Fmh-ban indultunk, csak pénzt akarunk, és azt is max. 1 millát.***

A fenti feltételeknek együttesen kell fennállnia.

II.) A rendes szabályoktól való eltérés lényege:

A bizonyítási indítványok előterjesztésére, a keresetváltoztatásra, a viszontkereset-indításra és a beszámítási kifogás előterjesztésére legkésőbb az első tárgyaláson kell(ene) nyilatkozni. Azaz az első tárgyaláson mindenki teríti a lapjait, nincs taktikázás, a „még nem vesszük elő” módszer nem alkalmazható. Ha perdöntő bizonyítékkal késlekedünk, vagy közvetlenül a második tárgyalás előtt derül ki, hogy pl. a szomszéd néni értékes nyilatkozatot tehetne az ügyben, gyakorlatilag (na jó, valójában csak elméletileg****) cseszhetjük.

Kivétel persze akad: ha az ellenérdekű fél hozzájárul ahhoz, hogy a rendes szabályokra térjünk át mehet a jöhet, kérdéses persze, miért tenne ilyet.

Hasonló a gond a kereset-változtatással: a ”mégsem ezt szeretném” -et csak egyszer sütheti el az ember: az első tárgyaláson kivéve persze, ha másik fél ehhez hozzájárul, de ő aligha fogja megtenni nekünk ezt a szívességet.

III.) Hasonló a helyzet a másodfokkal is: fellebbezésnek az elsőfokú eljárás szabályainak lényeges megsértésére vagy az ügy érdemi elbírálásának alapjául szolgáló jogszabály téves alkalmazására hivatkozással van helye, tehát itt is nehezített a pálya.

Tekintve viszont, hogy az egyes indítványok előterjesztésének fenti törvényi korlátait ízlés szerint alkalmazzák a bíróságok, érdemes próbálkoznunk a rendes szabályok adta lehetőségekkel, hiszen elég nagy arányban bejönnek még mindig; ha pedig a másik oldal próbálkozna ilyesmivel, haladéktalanul hívjuk fel a bíróság figyelmét a kirívó jogszabálysértésre.

 

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

*** Ha meg akarjuk kerülni a speciális szabályokat, vagy ne Fmh-val kezdjünk (egyből keresetlevél), vagy kérjünk mást is a pénz mellé pl.: toronyórát lánccal (ettől az igénytől később - ha már a rendes szabályok szerint folyik az eljárás - ügyesen eláll6unk), vagy toljuk fel a követelést 1.000.001.-Ft-ra.

**** - Mi a különbség az elmélet és a gyakorlat között?

        - Elméletben semmi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.