Jogról közérthetően

JOG

JOG

Tizennégy éves gyermek elhelyezése

2023. április 28. - Tokár Ügyvédi Iroda, Dr. Tokár Tamás ügyvéd

A tizennegyedik évét betöltött gyermek saját álláspontjával ellentétes döntés az elhelyezésével kapcsolatban csak akkor hozható, ha az általa preferált megoldás hosszútávon őt magát veszélyezteti. Adott esetben az átlagosnál gyengébb nevelési képességű szülőhöz is kerülhet a gyermek, még ha ugyan a másik szülő nevelési képessége átlagos, de a gyermek nem őt választja és a kevésbé alkalmas szülőnél veszélyeztetés nem merül föl; jobban felismeri és figyelembe veszi a gyermek igényeit.

Fenti szempontból az ellennevelés is relatív, mert ha egy 14 éves gyerek úgy éli és ítéli meg, hogy neki az adott szülőnél jobb, akkor azzal nem nagyon lehet mit kezdeni, ebben az esetben ugyanis nem pusztán azt vizsgálja a bíróság, hogy melyik szülő az alkalmasabb, hanem az adott 14 éves gyermek választását, amelyet el is fogad és aszerint dönt, amennyiben az nem veszélyezteti a gyermek (értelmi) fejlődését.

A gyermek tehát nem pusztán véleményt nyilvánít, hanem quasi dönt, és esetleges rossz döntésének viseli a következményeit.

Kézzelfogható veszélyeztetés esetén szembe lehet menni a gyermek döntésével, a szubjektív feltétel (a gyermek támogató illetve tiltakozó álláspontja) mellett a szülői veszélyeztetés az objektív feltétele a döntésnek.

 

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

Kapcsolódó anyagok:

Bontóper költségei

Tizennégy éves gyermek elhelyezése

Életközösség

Tartásdíj mértéke

Gyermekelhelyezés

Kapcsolattartás újraszabályozása

Kapcsolattartás, tájékoztatási kötelezettség

Gyermektartásdíj

Bontóper Egyezsége

Szülői Felügyelet és tartásdíj megváltoztatása

Szülői felügyeleti Jog

Szülői felügyelet (I.), tartásdíj (II.), kapcsolattartás / folyamatos - időszakos / (III), lakáshasználat (IV.) – egyezség

Közös megegyezéses bontás

Apaság vélelme

Házassági vagyonközösség megszűnése

Egyezség házassági bontóperben

A házastársi közös vagyon megosztása

Közös tulajdon megszüntetése

A közös tulajdon megszüntethető (Ptk. 5:83.§ - 5:84.§) akként – és itt elsősorban az ingatlanon fennálló tulajdonjog megszüntetése merül fel -,  hogy az egyik fél tulajdoni hányadát adott megváltási ár ellenében a másik fél tulajdonába adja a bíróság és ezen összeget meghatározott időn belül köteles megfizetni a tulajdont szerző fél kérve egyúttal a földhivatalt, hogy az eképp megszüntetett/szerzett tulajdon alapján a szerződő fél tulajdonjogát jegyezze be, a tulajdonjogát elvesztő felet pedig kötelezze a bíróság annak tűrésére, hogy ezen földhivatali bejegyzés megtörténjen.

Fenti esetben a megváltási ár, az árverési értékesítés (amikor egyik tulajdonos sem képes vagy kész a dolog magához váltására) útján történő közös tulajdon megszüntetési kérelemnél a legkisebb árverési vételár meghatározására is szükség van.

A közös tulajdon tárgyait (amennyiben több dologról van szó) elsősorban természetben kell megosztani, de ez a gyakorlatban ritkán merül fel. Az a gyakoribb, hogy egy adott lakás használata és tulajdonjoga kapcsán nem tudnak dűlőre jutni a felek, ahol a megosztás fizikálisan nem kivihető, így a megváltás a közös tulajdon megszüntetésének praktikus módja.

Kapcsolódó oldalak:

 

 

Bontóper költségei

1. A házassági bontóper illetéke 30.000.- Ft (1990. évi XCIII. törvény  az illetékekről 43. § (1) „ A házassági bontóper illetéke 30 000 forint.  (2) A házassági perben érvényesített lakáshasználat rendezése iránti igény pertárgyértékét az illeték megállapításánál nem lehet külön figyelembe venni. Ha a fél egyéb vagyonjogi igényt érvényesít, ez után csak a házassági per illetékét meghaladó részt kell megfizetni.”), ezt az összeget a peres eljárást kezdeményező fél előlegezi.

 

2. Ha gyerek született a házasságból az alábbi kérdésekben kell még döntést hoznia a bíróságnak (lakáshasználat kérdésének hiányában):

 

  • szülői felügyeleti jog gyakorlásának rendezése,

  • gyermektartásdíj megfizetésére kötelezés,

  • kapcsolattartás szabályozása.

A szülői felügyeleti jog gyakorlásának rendezésének pertárgy értéke az Itv. 39.§ (3) bek. a) szerint 350.000.-Ft, a 2017. évi CXXVIII.tv.3.§.(1) bek. b) alapján viszont tárgyi költségfeljegyzési jog illeti a peres felet, így ezt az illeték összegét – 350.000.- Ft 6%-a, 21.000.- Ft - nem kell előzetesen megfizetnie.

 

A gyermektartásdíj megfizetésére kötelezés pertárgy értéke Pp.21.§. (3) bek. a) alapján a havi tartásdíj összegének tizenkétszerese, ez az összeg lesz az illeték alapja, annak 6%-a az illeték összege, a 2017.évi CXXVIII.tv.3.§. (1) bek .c) alapján viszont tárgyi költségfeljegyzési jog illeti meg illeti a peres felet így ezt az illeték összegét nem kell előzetesen megfizetnie.

 

A kapcsolattartás szabályozása esetén a pertárgy értéke az Itv.29.§. (3) bek. a) szerint 350.000.-Ft, a 2017. évi CXXVIII.tv.3.§.(1) bek.b) alapján viszont tárgyi költségfeljegyzési jog illeti a peres felet, így ezt az illeték összegét – 350.000.- Ft 6%-a, 21.000.- Ft - nem kell előzetesen megfizetnie.

Fentiek az eljárás költségei, az ügyvédi munkadíj összege a felek megállapodásán múlik.

 

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

Kapcsolódó anyagok:

Bontóper költségei

Tizennégy éves gyermek elhelyezése

Életközösség

Tartásdíj mértéke

Gyermekelhelyezés

Kapcsolattartás újraszabályozása

Kapcsolattartás, tájékoztatási kötelezettség

Gyermektartásdíj

Bontóper Egyezsége

Szülői Felügyelet és tartásdíj megváltoztatása

Szülői felügyeleti Jog

Szülői felügyelet (I.), tartásdíj (II.), kapcsolattartás / folyamatos - időszakos / (III), lakáshasználat (IV.) – egyezség

Közös megegyezéses bontás

Apaság vélelme

Házassági vagyonközösség megszűnése

Egyezség házassági bontóperben

A házastársi közös vagyon megosztása

Életközösség

Az életközösség szempontjából a jogviszony egészét kell értékelni, az életközösség tartalmi elemeiből -  érzelmi, gazdasági, szexuális közösség – egy-egy elem hiányozhat; az adott házasság sajátosságai szerint kell vizsgálni és értékelni életközösség fennálltát és tartalmát, mert minden házasságnak más a tartalma nincs az életközösségnek szokványos mértéke.

kpcsolat.jpg

Az életközösség időtartama kapcsán a bizonyítási teher azon van, aki az életközösség létrejöttének korábbi időpontját, illetve a megszűntének a későbbi időpontját állítja.

Az életközösség gazdasági elemei többek között: a közös lakás és gazdálkodás, további elemei: érzelmi összetartozás, nemi élet, közös cél, gyermeknevelés hozzátartozók ellátása.

Az életközösség megszakadása után, a tartási kötelezettség körében értékelni azt is, hogy a gyermek a személyes tartása többletmunkával jár - háztartási tevékenység, ápolás, gyógykezelés, gondozással együtt járó időráfordítás stb. -,  az indokolt szükségletet pedig a teljesítőképesség arányában kell megítélni. Ha egy szülő magasabb szinten él, többet kell biztosítania tartásdíjban is: amennyiben két egységnyit tud tartásra fordítani, nem hivatkozási alap, hogy csak egy egységnyit szeretne erre költeni.

A teljesítőképesség arányában kell értékelni az indokolt szükségletet – ruha, cipő, különórák, programok – ami  nem egyenlő a szűkös tartással tekintve, hogy a tartásra kötelezett szülő feladata elsődlegesen a gyermek tartása és csak a többlet jövedelmét fordíthatja más célra; hiszen a szülő a saját tartása rovására is köteles biztosítani a gyermeke tartását.

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

Kapcsolódó anyagok:

Bontóper költségei

Tizennégy éves gyermek elhelyezése

Életközösség

Tartásdíj mértéke

Gyermekelhelyezés

Kapcsolattartás újraszabályozása

Kapcsolattartás, tájékoztatási kötelezettség

Gyermektartásdíj

Bontóper Egyezsége

Szülői Felügyelet és tartásdíj megváltoztatása

Szülői felügyeleti Jog

Szülői felügyelet (I.), tartásdíj (II.), kapcsolattartás / folyamatos - időszakos / (III), lakáshasználat (IV.) – egyezség

Közös megegyezéses bontás

Apaság vélelme

Házassági vagyonközösség megszűnése

Egyezség házassági bontóperben

A házastársi közös vagyon megosztása

Tardásdíj mértéke

A gyermektartásdíj kapcsán felmerülő költségeket praktikus lebontani: gyógyszerek, vitaminok, étel, tisztálkodás, ruházkodás, foglalkozások (úszás, lovaglás) költsége, utazás.

penz_1.jpg

A fenti tételek biztos megfizetése érdekében kérhet a gondozó szülő közvetlen bírósági felhívást, ekkor a munkáltató vonja a tartást nyújtó szülőtől a tartásdíjat és utalja a gondozó szülőnek.

A (rendes)tartásdíj (szükséges és indokolt költségek) összege felett felmerülő rendkívüli kiadásokkal mindig az a gond, hogy időszakosan merülnek föl és a végrehajtásuk nem megoldható, így érdemes azokat is átlagolni, belekonvertálni a rendes tartás összegébe.

A fentiek mellett fölmerülhet rezsiköltség, amely a gyermekek lakóhelyéül szolgáló ingatlan rezsiköltségének és adott ingatlanban élők számának az arányában határozható meg, azaz gyakorlatilag két gyerekkel és egy gondozó szülővel számolva, egy gyermekre egyharmad rezsit lehet elszámolni.

 

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

Kapcsolódó anyagok:

Közös megegyezéses bontás             

Apaság vélelme

Szülői felügyeleti Jog

Szülői Felügyelet és tartásdíj megváltoztatása

Szülői felügyeleti Jog

Szülői felügyelet (I.), tartásdíj (II.), kapcsolattartás / folyamatos - időszakos / (III), lakáshasználat (IV.) – egyezség

Apaság vélelme

Házassági vagyonközösség megszűnése

Egyezség házassági bontóperben

A házastársi közös vagyon megosztása

Gyermekelhelyezés

hova.jpg

1. Az ítélőképessége birtokában lévő gyermek véleményét az elhelyezésekor és a kapcsolattartás meghatározásakor figyelembe veheti a bíróság; míg 14 éves korát követően figyelembe kell, hogy vegye.

Arra kell tekintettel lenni a fenti döntés során,  hogy a - még bírói rendezés hiányában is kialakulhat hosszú távú elhelyezési és kapcsolattartási - gyakorlat változtatása szolgálja a gyermek hosszú távú érdekeit; amelyhez körülmény-változást, érdeksérelmet, és a gyermek érdekeit kell igazolni.

A gyermeknek tehát ott kell lennie, ahol az érdekei jobban biztosíthatóak és amennyiben kialakult gyakorlat erre nézve, a kapcsolattartás újrarendezésére kerül sor.

A szülő magatartása, személyisége és nevelése meghatározó az elhelyezés és a kapcsolattartásra vonatkozó döntés körében.

2. Az elhelyezés (helyesebben szülői felügyeleti jog) és kapcsolattartásra vonatkozó perekben hivatalból bizonyításnak van helye, azaz ha kérik ha nem; ha ellenzik ha nem a felek az adott bizonyítást a szülői felügyelet kérdésében és azzal összefüggő kapcsolattartás kérdésében a bíróság indítvány hiányában is bizonyítást folytathat le, hogy megalapozott döntés születhessen arra vonatkozóan, alkalmas e az adott szülő a gondozásra és nevelésre.

3. A gyermek szempontjából indokolt lehet a korábbi kialakult gyakorlat módosítása azzal, hogy patikamérlegen nem lehet kimérni egy komplett folyamatot; a kapcsolattartás során belátás és rugalmasság kell annak gördülékeny alkalmazásához mind a peres felek, mind a gyermek részéről.

 

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

Kapcsolódó anyagok:

Hagyaték

Hagyaték átadása

 forf.jpg

A vitatott hagyaték (ingóság, életjáradék stb.) nem adható át a hagyatéki eljárásban, az peres úton érvényesíthető.
A hagyatéki eljárás nemperes eljárás, így itt nincs helye bizonyításnak, így ha nem adható át teljes hatállyal pl. az ingóság (vita van az örökösök között), hagyatéki igény van: a hagyaték ideiglenes hatállyal adható át.
Fentieket követően 30 napon belül kezdeményezhet peres eljárást az érdekelt fél a hagyatékátadással szemben. Ha ezt elmulasztja, vagy a keresetét elutasítják, végleges hatályú lesz a korábbi ideiglenes hatályú hagyatékátadás.
Az ideiglenes hatállyal átadott hagyatéki tárgyakat nem lehet elidegeníteni, megterhelni.
Az örökséget visszautasító fél kiesik (sem vagyont, sem tartozást nem örököl), de ez a döntése nem hat ki a leszármazójára.
A nyugdíj nem tárgya a hagyatéknak, azt visszautalják a nyugdíjfolyósítónak; a biztosítás szintén nem, az a kedvezményezetté (pl. leszármazó), de az sem a hagyatékban, a hagyatéki eljárás útján.
Amennyiben az örökösök tudnak hitelezői igényről, adósságrendezési eljárásról (magáncsőd), akkor azt be kell jelenteniük.
Ha utóbb merül fel, hogy van még olyan vagyon a hagyatékban, amit eddig nem vettek leltárba, póthagyatéki eljárást kell lefolytatni.
A hitelezői igényekért az örökösök a hagyaték erejéig (azaz azzal, amit megörököltek), ám a temetési költségekért a saját vagyonukkal felelnek.

 

Kapcsolattartás újraszabályozása

Kapcsolattartás újraszabályozása

 egyutkulon.jpg

Ha van a szülő-gyermek kapcsolattartásnak  kialakult gyakorlata, akkor a kapcsolattartás rendezése során annak újraszabályozása; azaz szekunder rendezése kérhető a bíróságtól.

A közös szülői felügyelet megszüntetésénél és a gyermek lakóhelyének módosításánál azt kell vizsgálni, hogy a szülői felügyeleti jog újra rendezésének kettős feltétele fennáll e, vagyis az elmúlt időben bekövetkezett lényeges körülmény változás következtében a változtatás gyermek érdekében áll e (a szülői felügyeleti jogok egyik félhez történő telepítése). /Közös szülői felügyeleti jog esetén csak a gyermek tartózkodási helyét kell csak megjelölni./

Miután alkotmányos alapjog a kapcsolattartás, így azt a lehető legtágabb körben kell biztosítani a különélő szülőnek.

A bíróság a szakvéleményre alapítja döntését a szülői felügyeleti jog és kapcsolattartást körében a szülő személyissége, a gyermek szülő kötődése, és a gyermeknevelési képesség alapján és csak akkor tárgyalja a bíróság a felek kapcsolatának megromlásához vezető okokat, ha az a gyermek nevelésre kihat (pl. agresszivitás, ital- drogfüggőség); így alapvetően nincsen jelentősége annak ki és milyen okból (harmadik fél) lépett ki a kapcsolatból a „gyermekelhelyezés” kapcsolattartás, szülői felügyeleti jog rendezése során.

Egy 13 éves gyermek vélelmezhetően ítélőképessége birtokában van, így a döntését, véleményét figyelembe veheti a bíróság.

Egy 14 éves gyermek véleménye nagyobb súllyal esik latba, így nem hozható véleményével ellentétes döntés, csak szigorú feltételek fennállta esetén.

Tartásdíj esetén a gyermek /indokolt/ szükséglete igazolandó (számlával); az adókedvezmény és a családi pótlék levonása mellett.

A felek hosszú különélése alátámasztja a kapcsolat megromlását, ezúton utóbbi igazolt.

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

Kapcsolódó anyagok:

Közös megegyezéses bontás             

Apaság vélelme

Szülői felügyeleti Jog

Szülői Felügyelet és tartásdíj megváltoztatása

Szülői felügyeleti Jog

Szülői felügyelet (I.), tartásdíj (II.), kapcsolattartás / folyamatos - időszakos / (III), lakáshasználat (IV.) – egyezség

Apaság vélelme

Házassági vagyonközösség megszűnése

Egyezség házassági bontóperben

A házastársi közös vagyon megosztása

Behajtani tilos!

Valamelyik nyáron a Római parton bóklásztam, mire visszaértem a motoromhoz egy 30.000.-Ft-os bírság várt a plexi mögött. Nem fizettem; kértem, hogy engedjék el mert egyrészt tök aranyos vagyok, másrészt a csekkel együtt már elképesztő drága lenne a fagyim, erre ezt a levelet küldték:

nevtelen_1.png

Ezt követően a rendőrségnek is kifejtettem, hogy

„ A motorkerékpárt a parkolóban leállítottam, ám újraindítanom nem sikerült; így betoltam egy általam biztonságosabbnak ítélt helyre, a betonelemek és körülbelül fél méterre a tiltó tábla mögé. Utóbb szerencsére sikerült elhárítanom a műszaki problémát, így el tudtam vinni a járművet.

Fentiek alapján a kiszabott szankció mellőzését, az eljárás megszüntetését másodlagosan a bírság összegének jelentős csökkentését kérem, mert az aligha lehetett a jogalkotói cél, hogy műszaki hibás járművet – amely nem hajt, hajtás hiányában a „behajtás” fogalmilag sem elképzelhető -  ne lehetne a forgalom szempontjából biztonságos helyre tolni. (A KRESZ  56.§ (1-7) bekezdése a műszaki hiba kapcsán éppen erre az esetkörre vonatkozik.) "

A rendőrség kedvesebb volt. Megszüntette a szabálysértési eljárást:

 

nevtelen2.png

 

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

 

Kapcsolattartás, tájékoztatási kötelezettség

picpic.jpg 

1.) A kapcsolattartás körében rendre felmerül, hogy „ …én a gyermekkel szoktam egyeztetni, nem egyeztetek az apjával, mert mi nem kommunikálunk.”

A kapcsolattartás körében a feleknek kell/ene egymással egyeztetni, és nem a közös gyermekkel, - akkor sem, ha a gyermek kora, ítélőképessége alapján ő maga is tudna nyilatkozni a kérdésben, hanem a különélő szülőnek a kapcsolattartás érdekében elsősorban gondozó szülővel kell ezt megtennie.

2.) A nevelési, pedagógia, egészségügyi kérdések és kiadások körében a gyermekkel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség a gondozó szülőt terheli.

3.) Az életközösség megszakadásának későbbi időpontját megjelölő felet terheli annak bizonyítása, hogy az általa megjelölt időpontban szakadt meg az életközösség, a bizonyítatlanság az ő terhére esik; a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy az általa előadottak alapján és az általa megjelölt időpontban szakadt meg az életközösség a felek között.

4.) A gyermektartásdíj körében a gyermek indokolt szükségleteivel kapcsolatban az egyik fél által megjelölt másik által vitatott tételek esetén az előbbit terheli a bizonyítás, bizonyítatlanság ugyancsak az ő terhére esik.

5.) A bíróság a hivatalból történő bizonyítás keretében a felek tartózkodási helyéről környezettanulmányt, a gyermek vonatkozásában pedagógiai véleményt szerez be.

WWW.TOKAR.HU

https://www.facebook.com/ugyved.tokartamas/

Kapcsolódó anyagok:

Közös megegyezéses bontás             

Apaság vélelme

Szülői felügyeleti Jog

Szülői Felügyelet és tartásdíj megváltoztatása

Szülői felügyeleti Jog

Szülői felügyelet (I.), tartásdíj (II.), kapcsolattartás / folyamatos - időszakos / (III), lakáshasználat (IV.) – egyezség

Apaság vélelme

Házassági vagyonközösség megszűnése

Egyezség házassági bontóperben

A házastársi közös vagyon megosztása

 

süti beállítások módosítása